Döbbenetes őszinteséggel:
Összeomlott az életem egy helytelen látásmód miatt
John Smith, egy amerikai katona, a kiemelkedő képességei miatt, ígéretes, nagy karrier előtt állt, akit „Arany Gyermek”-nek neveztek, de egy térdsérülés miatt gyökeresen megváltozott és összeomlott az élete. Összetört szívvel és más látásmóddal újrakezdte az életét és most az az álma, hogy ezt a látásmódot másokkal is megismertesse.
Johnnal Budapesten találkoztam, amikor egy európai körúton vett részt. Megosztotta velem az élettörténetét és látásmódját, ami nagyon inspiráló volt a számomra. John jelenleg veterán, a hadseregtől kapott pénzből él.
Ronyka:
Megnéztem a Linkedin profilodat. Azt láttam, hogy nagyon fiatalon, 20 évesen lettél katona, és 23 évesen hagytad ott az Amerikai Egyesült Államok Hadseregét. Beszélgetésünk előtt említetted, hogy térdsérülést szenvedtél. Mikor és hol sérültél meg?
John:
2009-ben sérültem meg a kiképzésen, gyakorlat közben. Utálom ezt a szót. 23 éves voltam. Elszakadt az ínszalag, de mivel nem kaptam időt a felépülésre, így nem jött rendbe. Több térdműtéten estem át, azóta is folyamatosan romlik az állapotom. Nagyon sokat fáj, már a vezetés is nehézkesen megy. Edzeni sem tudok, most keresek másfajta sportolási lehetőséget, amit így, sérült térddel is tudok csinálni.
Ronyka:
Miért döntöttél úgy, hogy csatlakozol a hadsereghez?
John:
Valaki akartam lenni, hatásos módon. Tudod, amit a filmekben is látsz. Oh Ember…. Hát persze, hogy kommandós akartam lenni a Special Forcesnál, a csapat tagjává válni. Arra vágytam, hogy részt vegyek speciális hadműveletekben, megmentsek embereket, túszokat, újságírókat, riportereket, szenátorokat, mint egy hős.
Ronyka:
Tehát akkor tulajdonképpen nem a kalandért, hanem a segítségért lettél katona?
John:
Igen, hosszútávon. De persze a kalandról is szólt volna. A fő motivációm tényleg az volt, hogy segítsek az embertársaimon. Ha erőszakot kellett alkalmazni, az sem jelentett problémát a számomra. De aztán megváltozott a látásmódom.
Ronyka:
Hogyan láttad önmagadat akkor fiatal katonaként?
John:
Magabiztosnak, hozzáértőnek és alkalmasnak. Tudtam, hogy amit akarok, azt elérem. De nem ez történt, jött a sérülés.
A hadsereg olyan, mint egy állat, eléggé egy fenevad. Legalább is akkor ilyen volt. Nagyon kemények voltak, nem kaptam meg a szükséges ellátást, amit kellett volna.
Háborús körülményekre képeztek ki minket. Ez annyit jelent, hogy fuss, igyál kis vizet és folytasd, menj tovább! A mentalitás az volt, hogy igen, fáj, de meg kell csinálnod! Nem igazán adtak neked időt a felgyógyulásra. Nem így működik a hadsereg.
Nagyon negatívan néznek rád abban a pillanatban, amint már nem vagy rá képes. Amikor fizikálisan nem tudsz lépést tartani az egységgel. Van erre egy kifejezés „egy táska szar”. Tudod, mint amikor a kutyáimat kiviszem sétálni, hogy elvégezzék a dolgukat és felszeded a kakijukat.
Az volt a fordulópont, amikor megsérültem. Előtte „Arany Gyermek” voltam. Így hívjuk azokat, akik nagyon jók a seregben. A képességeim miatt nagyra értékeltek a vezetők. Mindenben kiváló eredményt értem el, nemcsak a fizikai kiképzésen, de a tanulásban is. Könnyedén vettem a vizsgákat. De mindez egy pillanat alatt eltűnt.
Ronyka:
Mit éreztél, amikor mindez eltűnt?
John:
Elhagyottnak éreztem magamat, magányosnak. Úgy éreztem, hogy senki nem szeret. Keserűség gyökerét és frusztrációt hozott létre bennem. Utáltam magamat, amiért lesérültem. Van erre egy szó….
Ronyka:
Öngyülőlet.
John:
Igen, az. Öngyűlölet.
Ronyka:
Mennyire változott meg az életed ennek hatására?
John:
Tönkretette a kapcsolataimat. Már nem voltam az, aki régen voltam, feladtam. Az, hogy mindent képes voltam magas szinten teljesíteni, már nem létezett többé.
Teljesen padlót fogtam, amikor a feleségemmel kettéváltunk. Ez volt a legmélyebb pont, amikor mindezek tetejére a személy, a társam, akinek támogatnia kellett volna….- itt elhalkul a hangja – elhagyott.
Amikor a tengerentúl szolgáltam egy idegen országban, teljesen újra akartam kezdeni az életemet. Sokkal több mindenen mentem keresztül, mint bárki más ennyi idősen. Még mindig küzdök azzal, hogy elfogadjam azt, amit eddig elértem.
Ronyka
Amikor Budapesten találkoztunk én már egy teljesen megváltozott, nagyon inspiráló személyt ismertem meg benned. Említetted, hogy a látásmódod is megváltozott. Hogyan győzted le ezt az említett keserű állapotot és váltál azzá a személlyé, aki most vagy?
John:
Amikor teljesen összetörtem, akkor kiáltottam Istenhez. Ekkor hallottam először Istent. Egyszerűen átadtam magamat neki. Tudtam, hogy meghallgatott, hogy velem van, nem hagy el. Volt egy spirituális élményem, éreztem, hogy megvígasztal. Békesség volt a szívemben.
Előtte öngyilkosságot akartam elkövetni, volt néhány próbálkozásom. Fogtam a fegyveremet, a fejemhez tettem és elkezdtem meghúzni a ravaszt, de ekkor hirtelen valaki megállított. Nagyon sok halálközeli élményem volt. Halottnak kéne lennem, ez egy csoda, hogy még élek.
Mert addig a pontig a teljesítményemben bíztam, de amint nem tudtam teljesíteni, minden összeomlott. Mindent megtettem, amit tudtam, de rájöttem, hogy egy semmi vagyok Isten nélkül, hogy nem a teljesítmény határozza meg, hogy ki vagyok. Semmi nem számított ezekből többé.
Ronyka:
Tehát voltaképpen Isten, az Ő tőle kapott látásmód, az Ő szeretete változtatott meg?
John:
Isten változtatott meg, a szeretete, amit rám árasztott. Sok időbe telt, hogy lélekben felnőjjek. Fejlesztettem a jellememet és újraértékeltem az identitásomat. Újra kellett kezdenem az életemet, mert az összes reményem elveszett. Istennel akartam újrakezdeni.
Eldöntöttem, hogy fejlődni fogok, tanulni és soha nem nézek vissza! A szívemben megtettem a lépést, anélkül, hogy tudtam volna, hogy valójában az elmémet újítottam meg. Elkezdtem máshogy gondolkodni, ez hozta magával, hogy máshogy beszéltem. Ez pedig oda vezetett, hogy máshogy is cselekedtem.
Ronyka
Beszéltünk egy igen komoly mélypontról és arról, hogy ebből az állapotból felálltál, miközben egy jellemváltozáson is átmentél. Milyennek látod a mostani jellemedet? Mi változott meg?
John:
Ez egyszerűen nem rólam szól. Ez Isten, bennem. A karakterem az Ő karaktere. Eltartott jó ideig, sok-sok évbe telt, hogy eljussak idáig. Most ebből a megértésből élek.
Ronyka:
Milyen terveid vannak a jövőddel kapcsolatban? Mit szeretnél csinálni, elérni?
John:
Szeretném megtanítani az embereknek ezt az új látásmódot. Az a vágyam, hogy sokat utazzak és tanítsam az embertársaimat. Könyveket is szeretnék írni az életemről, erről az egészről.
Ronyka:
Ha egy dolgot ki kellene emelni, mi az az egy dolog, amit szeretnél megosztani másokkal?
John:
Hmm. Azt mondanám, az a reményem, hogy az emberek megismerjék Istent, úgy, ahogy én, pontosabban, jobban, mint én. Igazán ez az egyetlen út a személyes változáshoz. Ez az egyetlen, hogy meglásd, hogy ki is vagy valójában.
Az interjút készítette: Ronyka