Tartozom egy vallomással neked
De, mi van, ha…?
Végre megéltem az újrakezdés pillanatát, amikor valami új születik meg. A megszületés mindig csodálatos, ugyanakkor igen nehéz pillanat.
Mert:
Mi van, ha megint elbukok?
Mi van, ha megint jön egy trauma?
Mi van, ha…..
Ekkor eszembe jutott az üzenet, amit Isten adott a 2026-os évre. Az egyik pontja ez volt: Nézz fel! Ne a körülményeket nézd, hanem nézz fel!
Ebbe kapaszkodtam pár hónapig, amíg anyukámat ápoltam. Most már tud picit járni, néha már járókeret nélkül is. Így visszatérhetek régi önmagamhoz.
Az igazság az, hogy közben én is megváltoztam.
Istenhez fordultam, amikor végre lett 5 percem.
Mondtam neki, hogy teljesen üres vagyok. Nem tudok imádkozni. Nem tudok Bibliát olvasni. Most csak jelen leszek.
Megkérdeztem tőle, hogyan tudom visszanyerni azt a hitet, vágyat a szívemben?
Ott voltam csendben és csak vártam.
A sikító csöndben fél perc sem telt el és egy Igét mondott, azzal az utasítással, hogy ezzel kezdjek és innen építsem fel a hitemet, a kapcsolatot Istennel!
A döbbenet az, hogy kaptam egy teljesen új látásmódot, egy új irányt, ami az íráson is meglátszott. Más gondolatok jönnek, mást láttam meg.
Teljesen újra írtam a honlap szövegét is, mert ez egy új, különleges élményt ad.
Így a honlap főoldala egy összefoglaló lett, hogy ki is vagyok én valójában. Ez még szerkesztésre szorul, még teszek fel tartalmakat: https://ronykakarolyi.hu
Kértem Istentől egy mottót is. Először ennyit mondott: Értsd meg Isten szívét! Majd beleástam magamat és még nagyobb mélységeket láttam meg.
Így a következő mottó született meg:
Kapcsolódj Isten szívéhez!
Éppen ezért, a hittel kapcsolatos aloldal neve Isten szíve lett: https://ronykakarolyi.hu/isten-szive/
Mert nem csak a hitről fogok beszélni.
Nemcsak arról, hogyan imádkozz?
Hogyan működik az imád?
Hanem sokkal inkább egy olyan kapcsolatról, amikor a te szíved az Ő szívével igazán összekapcsolódik. Mert ez az, ami igazán erőssé teszi a hitedet és az imádat.
Ez pedig valódi változást is hozhat a számodra.
Engem is teljesen átformált. Máshogy látok megint dolgokat.
Megérkeztem. Most valami új született meg, vagy még mindig születik, de más, mint amit eddig átéltem.
Volt egy csodálatos profetikus élményem is:
Amikor írtam, hogy ki is vagyok én valójában, mi a kapcsolatom az írással, fizikálisan éreztem, hogy a szívem szólalt meg. Onnan jött a gondolat, amire én csak reagáltam és csak leírtam. Nem az elmém fogalmazta meg, ez a szívemből jött.
Most nem csak egy érzés volt, hogy miről kéne írnom. Nem csak egy energia, amit próbáltam megfogalmazni. Fizikálisan a szavak jöttek ki belőle. Mert megszületett valami új.
Így most félreteszem a mi van, ha…. félelmet és beleugrom, hogy valóban megszülethessen valami különleges, aminek most te is a részese lehetsz. A kérdés az: Velem tartasz-e?
Ha bármit megmozdított benned ez az üzenet, vagy csak megosztanád a saját gondolataidat, írj bátran! Szívesen fogadom a szavaidat, mert ebben az útban az a legszebb, hogy nem egyedül járjuk.
Ha van valaki az ismerőseid között, akinek ez az üzenet erőt adhatna — küldd tovább neki is! Soha nem tudhatod, kinek lesz éppen ez a reménysugár.

Kedves Ronyka.
Igen veled tartók.
Igen!
Mindig nagy izgalommal, kíváncsisággal olvasom leveleidet.